pincekulcs

Balaton-Bor-Boldogság

Kirándultunk: a Szent Balázs-hegyi templom-rom

2016. március 14. 14:37 - Pincekulcs

20160228_132237740_ios.jpgKihasználva a tavasz első igazi, már melegítő napsugarait felsétáltunk a Balatoncsicsóhoz tartozó Szent Balázs-hegyre, ahol meglestük a templom-romot. A pazar kilátás mellett mérhetetlen nyugalom várt minket. Alattunk frissen metszett szőlősorok futottak le a hegyről, köztük virágba borult gyümölcsfák sütkéreztek a napsütésben. Balatont pedig páraköd takarta el, szerencsénkre, Hegyestűig még elláttunk.

A kőfalak határozottan bár kissé megkopottan jelezték az idő múlását. A középkori műemlék helyén a 12. század végéig fából készült templom állt, melyet a román stílusú kőtemplom váltott a 13. században. A gótika térnyerésével a 14. században átépítették: nagyobb hajó került kialakításra a nyugati oldalon, melynek végén torony magasodott, szélesedő támpillérekkel. Szintén a nyugati oldalon kapott helyet a kegyúri karzat, a sekrestye pedig az északi oldalra került. Román kori szentélyéhez hasonló Zánkán található. A törökök rombolták le, azóta nem került felújításra, mostani állapota a balatoncsicsói önkormányzat támogatásának köszönhető.

A templom-rom minden év február első szombatján szabadtéri szentmise helyszíne, Balázs-áldás mellett különös atmoszférájának köszönhetően is népszerű.

Nivegy-völgyet látogatva kötelező célpont, és piknik-kosárért kiált! Szánjatok rá időt, nem csupán a kilátás, hanem a különleges hangulat miatt is- bele fogtok szeretni, ebben biztos vagyok. Nekem sikerült.

Andi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://pincekulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr998475988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.