pincekulcs

Balaton-Bor-Boldogság

Megnyitottuk a szezont!

2016. május 13. 09:49 - Pincekulcs

Új szezon, új étlap, új bor: a Tagyon Birtokon hivatalosan is megnyitották az idei szezont. Mi is ott voltunk, kerek, élményekben gazdag napot töltöttünk el.

A már hagyománynak számító megnyitó a harmadik a sorban: megkóstolhattuk az új eReSz-t, mely egy könnyű, jól csúszó, fajtajelleges rizlingszilváni, meleg időben, jól behűtve tökéletes társunk lehet. Bemutatkozott a megújult konyha, Gazdag Tamás chef keze alól olyan finomságok kerültek ki, hogy csak na, még szerencse, hogy a programban szerepelt egy Hegyestű túra, az a 6 km épp elég volt arra, hogy az ételek elfogyasztása miatt fellépő lelkiismeret furdalást eloszlassa (nagyjából). Már a vendégváró falatkák (saját sonka, kolbász, óbudavári príma sajtok) is levettek a lábamról, de ezután következtek csak a kemencében készült finomságok: húsok, remek körettel, meg a rétesek… Nem volt könnyű dolgunk, és az a hagymalekvár…

Június elejétől a la carte étlappal várják az ide látogatókat Kartaly Attiláék, és milyen jó ötlet, ebből kaptunk most ízelítőt. Megújult a borlap is: számos nivegy-völgyi borász bora került fel rá, és tervezik a bővítését is. Végigkóstolva tökéletes merítést kapunk a nivegyi borokból, melyek igazi Balaton felvidéki borok, lendületesek, frissek, könnyen szerethetőek.

A helyi borok mellett meghatározó szerep jut a nivegy-völgyben készült szörpöknek, lekvároknak, egyéb finomságoknak is. Mind-mind kézműves termék, és különleges minőségű, most épp a tagyoni birs szörp volt a kedvencem.

A tervezett programokat tekintve is izgalmas évad elé nézünk, a megszokott vitorlás túrák mellett helyet kaptak a soktételes borvacsorák is, külön illetve egyéb élményekkel összekapcsolva. Jöhetünk jógázni, biciklitúrázni is. Sőt már meg is alhatunk a hegyen- mely nagy élmény, főleg egy nyári este. Ami pedig a legfontosabb: megmaradt a varázs, ami miatt mindig szívesen látogatok fel a hegyre. Fogjatok egy borospoharat és kóstoljatok bele Ti is!

 

Andi

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://pincekulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr958713238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.